A tanárnő, és a csőszerelő meséje

Figyelmeztetés!

A nyers gyémánt egyáltalán nem feltűnő. Felületes szemlélődő kavicsnak gondolja. Ugye nem akarsz kimaradni valami jó dologból azért, mert nem nézted meg elég alaposan? Tudom, hogy te is sietsz, mind mindenki a neten, de most lassíts le egy kicsit. Attól, hogy valamit nem veszünk észre, és nem nézünk meg, az még ott van, és más fogja észrevenni.

Zsurka Gáborné Szabó Ildikó vagyok. Vidéki kisvárosban élek, Püspökladányban. Tanítói diplomámat megszerezve a helyi általános iskolában helyezkedtem el. Házasságom sajnos nem sikerült, így egyedül maradtam gyermekeimmel és neveltem fel őket, ami igen sok gonddal járt. Úgy gondoltam, ha képzem magam és tanulok akkor több lehetőségem adódik a jövedelmemet kiegészíteni. Négy diplomát szereztem, a szakmai fejlődésért mindent megtettem, de az oktatás a gazdaság azon ágazata, ahol versenyképes jövedelmet  nem lehet elérni.

Természetesen az évek telnek, több figyelmet kell szánnom az egészségünk megóvására.

Öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg párommal. Sajnos, nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni mert külföldön dolgozik.

Családom és párom egészsége nagyon fontos számomra, így, amikor az egyik munkatársam figyelmembe ajánlotta a ganodermás termékeket, azonnal kipróbáltuk a kávét. Páromnak magas volt a vérnyomása.  A kávé rendszeres fogyasztásával a vérnyomás problémák rendeződtek. Személyes tapasztalatok segítettek dönteni, hogy a DXN termékeit másoknak is ajánljam.

A YouTube-on  rengeteg videót megnéztünk a DXN vállalatról és döntöttünk, hogy csatlakozunk és belépünk a hálózatba. Bátran merem kijelenten, hogy jó döntést hoztunk! Az MLM-et nem ismertem eddig. Nem volt ezzel kapcsolatban se jó, se rossz tapasztalatom. Biztosak voltunk benne, hogy olyan lehetőség talált meg bennünket, ami teljesen meg fogja változtatni a további életünket!

A DXN üzleti részével csak később ismerkedtünk  meg. Világossá vált számunkra amikor megismertük a jutalékrendszerét, hogy ehhez a vállalathoz szeretnénk csatlakozni . Szimpatikus volt, hogy itt a vállalatnál mindent online  csinálunk és az,  hogy többnyelvű webáruházat biztosít a cég számunkra. A DXN olyan tudásanyagot biztosít a tagoknak, amivel mindenki könnyen boldogul vállalkozásában. Ezt a munkát főállásom mellett is napi 1-2 órával kényelmesen eltudom végezni. A DXN-nel nemcsak önmagam valósítom meg, de megteremtem anyagi biztonságomat miközben álmaimat is elérem.

Ez kiváló lehetőség ahhoz, hogy te is  elérd céljaidat,passzív jövedelemhez juss maximális szakmai támogatás mellett.

 

Juhász László vagyok izometriás csőszerelő. Hosszú ideje járom a világot, próbáltam mindíg biztosítani a családomnak a legjobb életet. Sajnos ez az állandó távollét a házasságom megromlására vezetett .  Válásom után megismertem Ildikót aki visszaadta számomra a boldogságot . Nagyon sokat gondolkodtam, kerestem a lehetőséget arra, hogy a múlt újra ne ismétlődhessen meg. Minél többet vele lehessek és ehhez, hogy megvalósítsam ne kelljen állandóan külföldön dolgozni! A mi történetünk  a DXN-el ott kezdődött mikor párom Ildikó hozott nekem megkóstolni a ganodermás kávéból. Már az első kortynál tudtam, hogy nekem ez a kávé lesz a kedvencem.   Az egyik kolléganője ajánlotta neki mert használt neki is a vérnyomását rendbe tenni.  Ittam mert ízlett és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy én is észrevegyem jótékony hatását. Egy hónap elteltével letettem az összes vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Eközben a YouTubon rengeteg videót megnéztem a DXN vállalatról és döntöttünk kedvesemmel, hogy csatlakozunk és belépünk a hálózatba.

Azt gondoltuk, hogy nem drága regisztráció csak 5000 Ft és így olcsóbban vehetjük meg a kávénkat is. Biztosak voltunk benne, hogy olyan lehetőség talált meg bennünket, ami teljesen meg fogja változtatni a további életünket!

 

Hogy mi történt ezután? Nem akarjuk a türelmedet túlságosan igénybe venni, ezért most ezt a levelet itt befejezzük. Ha nyitott vagy a folytatásra, a következő levélben eláruljuk az első benyomásainkat.

Megint lehetőséget adunk neked arra, hogy átgondold, amit eddig megtudtál. Ha az első levélben a kérdésekre csupa igennel válaszoltál, akkor nagyon érdemes lesz a folytatást is elolvasnod!

A DXN marketingtervének jellegzetességei

  • Nincs benne kényszer. Nem kötelező vásárolni, nem kötelező a termékeket tovább ajánlani. Te döntöd el, hogy mennyit teszel a sikeredért. Természetesen, aki többet dolgozik benne, az jobban halad, és jobban keres.
  • Az elvégzett munkád nem vész el. Egy elért üzleti szintet, vagy százalékot soha nem veszítesz el. Még akkor sem, ha bármilyen okból esetleg hónapokig nem csináltál ebben az üzletben semmit.
  • Az egész világon ugyanazzal a százalékkal számolják ki a jutalékodat, nem kell országonként minősülni. A DXN egy globális üzlet, bárhonnan csatlakoztathatsz új fogyasztókat.

A DXN tagság talán az egyetlen dolog a világon, amivel csak jogokat kapsz, kötelezettségek nélkül.

Lemaradtál az előzőről?

Ha van rá most időd, és kíváncsi is vagy, akkor kattints a linkre!

Pedig azt mondják nincs lehetőség

Szeretnéd most rögtön elolvasni a folytatást?

Ha van rá most időd, és kíváncsi is vagy, akkor kattints a linkre!

Hogyan küszöböltem ki a hibás gént?

Nem kedvelem az MLM-et. Eddig sok rosszat hallottam róla.

Mesélnek “rémtörténeteket” más hálózatokról, akik már voltak bennük. Szerencsére nekünk az a tapasztalatunk, hogy a DXN a végletekig becsületes. Most, hogy megismertük, a mi véleményünk ez, és sok olyan embert ismerünk, akiknek szintén.

De győzködni nem akarunk senkit, mert szakkönyvekből tudjuk, hogy teljesen felesleges. Mindenki azt hisz el, amit akar. És mi sem akarunk bárkivel együtt dolgozni. Ha úgy érzed, hogy téged mi itt be akarunk “hálózni”, és már eleget tudsz ahhoz, hogy helyesen dönts, akkor hozd meg a döntésed!

Nekem még 5 000 forintom sincs a kezdéshez

Szerencséd van, mert erre is van megoldás. Be tudsz regisztrálni törzsvásárlónak egy fillér nélkül is.

  • Kapsz 25% kedvezményt a termékek árából
  • Kapsz hozzáférést a belső irodához, az intranethez, elolvashatod a nem nyilvános terméktapasztalatokat.
  • Kipróbálhatod az egész rendszert működés közben. Igényelhetsz weboldalt, és csatlakoztathatsz magadhoz új törzsvásárlókat.
  • De nem kapsz jutalékot, csak ha befizeted utólag az 5 000 forint regisztrációs díjat.

De erre ráérsz akkor, amikor már érzed magadon a termékek jó hatását, és amikor már az ismerőseid követelik, hogy hozz nekik is a “csodakávédból”.